Néhány éve zajlik már a büntetőeljárás újra gondolása, mely lassan a végéhez közeledik. Ezt mutatja, hogy elkészült az új kódex tervezete (tervezet), melyet a témában érdekeltek nemcsak a tervezetből magából, hanem a köré épülő különféle rendezvényekből is megismerhetnek. 

Két konferenciára szeretném felhívni a Jogászvilág olvasóinak a figyelmét. Az egyiket júniusban az Alkotmánybíróság és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezte, a másikat pedig júliusban a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Ügyészek Lapja. Mindkét rendezvényen a legfontosabb változtatásokat járták körül a felkért előadók.

A mostani téma, amit szeretnék kiemelni, az eljárási szakaszok egymáshoz való viszonya és a tényállás valósághű megállapítása. A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény (Be.) megalkotásakor annak idején azt a célt tűzte ki a jogalkotó, hogy az ügyészt a nyomozás urává tegye. Ennek ellenére ma is a fő problémák egyikét jelenti, miszerint egybemosódik a felderítés és a nyomozás, az ügyész pedig későn értesül a történtekről. A most folyó törvénykezési folyamat azt sugallja, hogy a felderítés és a nyomozás külön szakasza lesz az előzetes eljárásnak.

Az ügyész szerepe a nyomozásban

A tervezet az alábbiak szerint változtatná meg az ügyész eddigi szerepét a nyomozásban:

Az új Be. nem térne vissza az eljárási szakaszok egyenértékűségének elméletéhez, továbbra is azt a megoldást követné, miszerint a nyomozás egyfajta előzetes eljárás. Az eljárási szakaszok egyenértékűségének elmélete szerint a nyomozásnak – mint előzetes eljárásnak – a tényállás alapos és hiánytalan feltárása a célja. A nyomozás és a bírósági eljárás egymástól függetlenül, önállóan is alkalmas arra, hogy a valóság megismerhető legyen, és a szakaszt lezáró döntés az igazság megállapítását tartalmazza. A terhelt bűnösségét pedig csak akkor lehet megállapítani, ha erre az eredményre jut mindkét szakasz. A nyomozási szakasz így egyfajta szűrő szerepet is betölt. A hatályos Be. szerint ugyanakkor a nyomozás célja nem ez, hogy az e szakaszt lezáró döntés teljes bizonyossággal és megalapozott bizonyítottsággal végződjön, hanem sokkal inkább „csak” a vád előkészítése, a bizonyítékok tárgyalásra való összegyűjtése a feladata. A nyomozás ura az 1998. évi XIX. törvény (a hatályos Be.) szerint az ügyész, aki a vádemelés feltételeinek megállapítása végett nyomoz, vagy nyomoztat, a nyomozóhatóság feladata pedig, hogy az ügyészi rendelkezés alapján a nyomozási cselekményeket elvégezze.

A mostani Be.-tervezet értelmében megváltozna a nyomozás mint egységes szakasz. A tervezet ugyanis két fő szakaszra különíti el a nyomozást: felderítésre és vizsgálatra. E szakaszokban világosan elhatárolja a felelősségi köröket és az ehhez kapcsolódó eszközrendszereket az ügyészség és a nyomozóhatóság között, így lényegében a kompetenciaelosztás terén is változtatás történik. A nyomozás e két szakasza közötti cezúrát – főszabály szerint – a terhelt bekapcsolódása jelenti, hiszen más típusú feladatokat és kompetenciát követel meg egy ismeretlen bűncselekmény feltárása, mint egy megalapozottan gyanúsítható személy büntetőjogi felelősségének vizsgálata. A felderítés viszonylag kötetlen formával az adatok – nem elsődlegesen a bizonyítási eszközök – gyűjtésére koncentrál. Az e körben rendelkezésre álló nagyobb szakismeret és apparátus miatt ez a szakasz a nyomozóhatóság és az ügyészség relációjában a felügyeletre jellemző ügyészi jogosítványokkal jellemezhető. Ezzel szemben a vizsgálat – tényleges ügyészi irányítás mellett – a konkrét személlyel szembeni vádemelés eldöntéséhez szükséges bizonyítási eszközök beszerzésére irányul, ami a „kétszeres bizonyítás” visszaszorítására irányuló jogalkotói törekvést is tükrözi. E koherens szabályozás megteremti a lehetőségét a tömegesen előforduló, egyszerűbb megítélésű ügyek hatékonyabb, gyorsabb elintézésének, valamint a bonyolultak – megfelelő ügyészi kontroll melletti – eredményesebb lefolytatásának.

Az új Be. tervezete a nyomozás vizsgálati szakaszába integrálja a hatályos Be. vádemelési szakát azért, hogy az érdemi döntés meghozatalára, illetve az elterelő intézmények igénybevételére korábban is sor kerülhessen annál, minthogy a vádemeléshez szükséges bizonyosságig megtörtént a bizonyítás. Az új rendszer következménye, hogy eredménytelen elterelés esetén a nyomozás folytatására is lehetőség nyílik.

A tervezet a garanciák megtartása mellett jelentősen egyszerűsíti a vádirattal szemben megfogalmazott formai és tartalmi előírások rendszerét. A törvényes vádként szereplő formális elvárásokat felváltja a vád érdemi vizsgálata, így az alapvető tartalmi követelményeknek nem megfelelő vádat már nem a hatályos rendszernek megfelelő formális megszüntetés követi. A tervezet ezzel a vádirat legalapvetőbb tartalmi elemeit az érdemi elbírálás körébe emeli, amivel a jogbiztonság érdekében a vádló felelősségét erősítve az ugyanazon cselekmény miatti ismételt vádemelések lehetőségét szünteti meg.

A tényállás tisztázása

A tervezet szerint a bírósági szakasz lényeges változásai az alábbiak.

A bíróság eljárásának formái továbbra is a tárgyalás, a nyilvános ülés, az ülés és a tanácsülés. A bíróság akkor tart tárgyalást, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást kell felvenni.

A tervezet strukturális jelentőségű újítása a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettségének újragondolása. A tervezet szerint a az új Be.-ben – a vegyes rendszer megőrzése mellett – erősödni fognak az akkuzatórius jegyek. Az eljárásnak a szereplők tevékenységén keresztül kell az igazságot kiderítenie. A tervezet szerint a döntéseket valósághű tényállásra kell alapozni, ugyanakkor a bíróság nem kötelezhető a tényállás hivatalból való felderítésére. A tényállást az indítványok keretei között kell tisztáznia. Ez az új megoldás azt is jelenti majd, hogy a jövőben a bíróság döntése nem lehet megalapozatlan amiatt, hogy ügyészi indítvány hiányában hivatalból nem szerzett be bizonyítási eszközt.

Forrás: www.jogaszvilag.hu